Fontos tudnivalók

TIPPJEINK KICSIKNEK
…mert a nagyok már úgyis rutinosan és bátran érkeznek. 🙂

Az első alkalom előtt:

A kezelés előtt fontos otthon beszélgetni a gyerkőcökkel kizárólag pozitív, lelkesítő kifejezéseket használva. Készítsétek fel a kisManókat, hogy tudják hova érkeznek, de ügyeljetek arra, hogy kerüljétek a nyugtalanító szavakat, mint fájdalom, félelem. Ha azt hallják, hogy „nem fog fájni”, „nem kell félni”, akaratlanul is arra asszociálnak, hogy valami rossz dolog fog történni, és ez szorongást kelthet bennük. Helyette inkább mondjátok azt, hogy „a kedves doktornéni megvizsgálja a fogaidat!”. A beszélgetés kezdeményezése lehetőséget teremt számukra, hogy kérdezzenek, ha már abban a korban vannak. Mi abban hiszünk, hogy a gyerekekkel is mindig őszintének kell lenni, mert ők különleges emberek, és ezért különleges bánásmódot is érdemelnek.

 

Tippjeink a bátortalanabb kisManóknak, hogy már rögtön az első alkalom is szuper élmény legyen:

A szerepjáték kiválóan tudja segíteni az otthoni felkészítést. Számos nagyszerű játék elérhető, amik segítségével el tudjátok otthon játszani a fogorvosi kezelést. De ha nem akartok ilyesmire költeni, kapjatok fel egy maszkot, egy gumikesztyűt, egy pár evőpálcikát, és már mehet is a játék!

Ezen kívül weboldalunk telis-tele van színes fotókkal, videókkal, melyekkel közelebb tudjátok hozni rendelőnk hangulatát a gyerekeknek. Kövessetek be minket Facebook, Instagram illetve TikTok csatornáinkon, ahol szintén számos vidám, zenés, edukatív tartalom fogad Benneteket.

Szuper mesék és olvasmányok is léteznek fogorvosi témában, melyek meghozhatják a gyermekek kedvét. Két személyes ajánlásunk: Peppa malac fogorvosos része, illetve a Bori a fogorvosnál.

Sokan nem is gondolnák, mennyire fontos a megfelelő időpont-választás. Főként kisebb gyermekek esetében az a tapasztalatunk, hogy reggeli, délelőtti órákban sokkal frissebbek, energikusabbak, élesebbek, így a kezelésre is jobban reagálnak.

Bátortalanabb, vagy picike gyermek esetében, ha megoldható, válasszatok délelőtti időpontot.

Az első alkalom alatt:

Legyetek végig lazák és bátorítóak, hiszen a kisManók megérzik, ha higgadtak vagytok, és ez az érzés átragad rájuk is.

Kérjük, a kezelésre időben érkezzetek. Ha első alkalommal jártok nálunk, fogunk adni egy kis kitöltendőt a gyermek adataival. Ez idő alatt ő pedig fel tud oldódni játszósarkunkban. A helyszínen látni fogjátok, hogy rendelőnk fala színültig van bátor, hős kisManókkal. Nyugodtan mutassátok meg őket neki, így láthatja, nincs mitől félnie. A kezelést követően pedig ha szeretnétek, Ti is kikerülhettek a büszkeségfalunkra.

Amennyiben autóval érkeztek, legközelebb a Párkány utca 23. szám alatt tudtok parkolni, azonban fontos: fizetős zóna! Parkolási kód: 0138. Rendelőnkben van lehetőség fogmosásra, szükség esetén tudunk biztosítani egyszer használatos fogkefét és fogkrémet is. A rendelőbe természetesen az egész családot szeretettel látjuk, azonban a kezelőhelyiségbe kérjük csak egy szülő kísérje majd be a gyerekeket.

 

Megértéseteket köszönjük!

 

A fogszabályzásra érkező gyerkőcöknél kérünk Titeket, hogy a kezelés előtt három órával már ne történjen étkezés!

A kezelő helyiségbe kérjük a telefont lenémított állapotban hozzátok be, és lehetőleg ne vegyétek elő. A gyerekeknek nagy szükségük van a folyamatos támogatásotokra. Első alkalommal egy teljes szájvizsgálatot tartunk, majd közösen átbeszéljük a szükséges kezeléseket. A kis apró szuvasodásokat, amelyek szabad szemmel alig láthatóak oral kamerával nagy képernyőn is meg tudjuk mutatni Nektek, így láthatjátok a kiűzendő gonosz manókat. Ha pedig maradt elég idő, neki is állunk a folyamatnak.

A kezelés alatt végig vidámak, pozitívak és lelkesítőek leszünk, legyetek Ti is azok!

Az első alkalom után:

A bátor kisManók ajándékot választhatnak, sőt, ha nagyon ügyesek voltak még oklevelet is kapnak!

A vizsgálat díját a recepción tudjátok rendezni készpénzzel, bankkártyával, vagy egészségpénztári kártyával. (Ha EP kártyával szeretnétek fizetni, kérünk vegyétek figyelembe, hogy a következőket fogadjuk el: TEMPO, MKB, IZYS, PRÉMIUM, PATIKA,

ÚJPILLÉR, OTP, GENERALI, VASUTAS, VIATMIN).

Következő alkalom:

Javasolt még a helyszínen lefoglalni a következő időpontot, mert gyorsan fogynak a helyek. Amennyiben nincs további teendő, be tudunk állítani emlékeztető sms-t, amely a következő esedékes kontrollvizsgálatra hívja majd fel a figyelmeteket 3 vagy 6 hónap elteltével.

Otthon:

Érdemes otthon is folytatni a pozitív beszélgetéseket a fogászati látogatásról, hogy a kisManók legközelebb is szívesen jöjjenek, ezzel megőrizve hosszútávon a fogaik tökéletes egészségét.

Ha pedig kérdésetek van, hívjatok minket bizalommal! 

GY.I.K.

1 éves korig ajánljuk az első fogászati látogatást! Ekkor teljes szájvizsgálatot tartunk, ahol ellenőrizzük a fogak állapotát, és megbizonyosodunk arról, hogy minden normálisan fejlődik. Emellett megtanítjuk a szülőket arra, hogyan kell gondoskodniuk gyermekeik fogairól, valamint elsajátíthatják a megfelelő fogmosási technikát. Illetve megválaszolunk minden felmerülő kérdést, a gyerkőcök pedig ismerkedhetnek a fogászati rendelővel, megtapasztalhatják milyen beülni a fogorvosi székbe, és jó élményekkel távozhatnak.

Természetesen, sőt, hatalmas támaszt tudnak a szülők nyújtani a gyerkőcöknek a kezelés során. Picik esetében akár együtt is beülhettek a fogorvosi székbe, ezzel is bátorítva őket! A Covid-19 járvány miatt azonban a kezelőbe csak egy szülő kísérheti be a gyermekeket.

Igen, Dr. Tábori Nóra fogszabályozó szakorvos doktornő szeretettel várja kis pácienseit fogszabályzó kezelésén. Arra kérünk azonban Titeket, hogy az első konzultáció előtt csináltassatok panoráma röntgent, illetve teleröntgent is. Arról, hogy hol érdemes ezeket elkészíteni, kollégáink telefonon segítséget nyújtanak, hívjátok őket bizalommal!

Nem, az esetek nagy részében nincs szükség injekcióra. Amikor mégis adunk, a szuri előtt felhelyezünk egy gyümölcsös ízű érzéstelenítő zselét, amivel elérzéstelenítjük a nyálkahártyát, így a szúrást már nem fogja érezni a gyerkőc. Azonban feszítheti kicsit, ami kellemetlen lehet. A kezelést követően, amíg ki nem megy az érzéstelenítő hatása, kérünk Titeket, figyeljetek, hogy ne egyen, illetve ne harapdálja a száját és a nyelvét. Inni nyugodtan lehet.

A fogakat naponta legalább kétszer kell megmosni. Reggeli után és lefekvés előtt ideális. Amíg a gyerkőcök nem tudnak késsel-villával enni, segítenünk kell nekik a fogmosásban!

A tejfogak sokkal gyorsabban romlásnak indulhatnak, mint a maradófogak, ezért legalább 6 havonta érdemes ellátogatni fogorvoshoz, de a három havonkénti fogorvosi vizit sem túl gyakori, főleg, ha vannak kezelés alatt álló fogacskák.

 

Gyermekfogászati rendelőnk a 13. kerület szívében található, a Dózsa György úti valamint a Göncz Árpád városközpont metrómegálló között félúton, a Dunától nem messze egy új építésű lakópark aljában. A pontos címünk 1138 Budapest, Viza utca. 9-11A, de a bejáratunk a Tom Lantos sétányról érhető el.

Ha autóval jöttök, a Párkány utca 23-nál érdemes parkolnotok, onnan 3 perc sétányira vagyunk.

Amennyiben tömegközlekedéssel érkeztek: a Dózsa György úti metrómegállónál érdemes leszállni, és onnan 10 perc alatt gyalog is itt lehettek, vagy jöhettek egy megállót a 75-ös trolival, amelynek megállójából 5 percre van gyalog a rendelőnk. Ezen kívül érkezhettek 79-es trolival is, akkor pedig a Viza utcai megállónál kell leszállnotok.

 

Rendelőnkben készpénzzel, bankkártyával és egészségpénztári kártyával is kiegyenlíthetitek a számlát. Ha EP kártyával szeretnétek fizetni, érdemes figyelembe venni, hogy a következőket fogadjuk el: TEMPO, ALLIANZ, MKB, IZYS, PRÉMIUM, PATIKA, ÚJPILLÉR, OTP, GENERALI, VASUTAS, VITAMIN.