Rólunk

Ismerd meg a Manó Dental csapatát

IMG_7194
IMG_7194

Kik vagyunk mi?

A Manó Dental gyermekfogászatot 2020-ban azzal a céllal alapítottuk meg, hogy egy olyan magas színvonalú szakmai közösséget hozzunk létre, ahol mindennap azon dolgozik mindenki – a recepciós kollégáktól a fogászati asszisztenseken át a gyermekfogorvosokig –, hogy a hozzánk ellátogató gyermekek (és természetesen szüleik) biztonságban érezhessék magukat, attól a pillanattól kezdve, hogy először belépnek rendelőnkbe.

A fogászatban eltöltött sok éves tapasztalatunk alapján tudjuk, hogy a sikeres kezelés nem csupán a magas szintű orvosi munka eredménye, hanem az ehhez nélkülözhetetlen kiemelkedő csapatmunkáé is. Fogászatunkon ezért kizárólag olyan szakemberek dolgoznak, akik nemcsak magas szinten tudják és gyakorolják, de szeretik is, amit csinálnak. Értenek a gyermekek, tinik nyelvén, és hivatásuk a gyógyítás.

 

A Manó Dental csapata a legmodernebb műszerekkel és eszközökkel, valamint a legjobb minőségű fogászati anyagokkal biztosítja páciensei számára a szakszerű, igényes ellátást. Bármilyen fogászati probléma esetén, legyen szó akár az első fogak megjelenéséről vagy fogszabályzásról, várjuk szeretettel gyermekét, hiszen a megelőzés a legfontosabb!

Petrus Edina & Zelki Soma
tulajdonos ügyvezetők

Manó Dental

Gyerekfogorvosaink

döngölőflóra

Dr. Döngölő Flóra

Gyermekfogszakorvos, szakmai vezető

A Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán végeztem 2017-ben. Ezután szakorvosképzésemet a SE Fogászati- és Szájsebészeti Oktató Intézetében kezdtem meg, gyermekfogászat szakirányon. Itt rövid idő alatt sokrétű tapasztalatra tehettem szert és széles körben megismerkedhettem nemcsak a gyermekfogászat, de az általános fogászat különböző területeivel is. Gyermekfogászati munkám kiemelten fontos része a gyermekek bizalmának elnyerése, amiért nap, mint nap lelkesen és könnyedén dolgozom játékos, laza kommunikációs technikák alkalmazásával. Érdeklődésem középpontjában a gyermekfogászati kezeléseken kívül az endodoncia áll. Tudásomat folyamatosan fejlesztem továbbképzéseken és a szakirodalom olvasásával. Hiszek abban, hogy a gyermekekkel való munka a fogorvoslás egyik nagyon fontos ága és a gyermekek legmagasabb szintű ellátása csak speciálisan képzett szakemberekkel biztosítható.

szalanóra

Dr. Szala Nóra

Gyermekfogszakorvos, szakmai vezető

Fogorvosi diplomám a Debreceni Egyetemen szereztem, majd Budapesten kezdtem el dolgozni. Szakmai orientációm eleinte a felnőtt páciensekre korlátozódott; esztétika, teljes szájrehabilitációk, fogpótlások területén, – de már pályafutásom elején hamar kiderült számomra, hogy a gyerekek ellátása jelenti a legnagyobb és legösszetettebb szakmai kihívást, mert kiemelt pszichológiai ismeretek mellett a legprecízebb manuális művészi munkára van szükség, a lehető leggyorsabban, korosztályspecifikusan. Így választottam hivatalos szakirányomnak a gyermekfogászatot, melyből a Semmelweis Egyetemen tettem szakvizsgát kiemelt dicsérettel – a gyermekfogászat pszichológiája témakörön belül ismertetett saját módszereimért.
Szakorvosként célkitűzésem lett a tökéletes mosoly egy kézben tartása korosztálytól függetlenül, így több éves gyakorlattal alkalmazom a fogászat különböző szakterületeit; esztétika, konzerváló fogászat, traumák ellátása, szájsebészet, csírahiányok korrigálása implantátumokkal/fogszabályzással, fogpótlások, stb… – hogy a kis pácienseimnek hosszú távon tudjam megtervezni mosolyuk épségét-szépségét, és önállóan biztosítani mindig a szükséges prevenciót és kezeléseket, bölcsis/ovis koruktól kezdve akár nyugdíjas korukig. Nagyon szeretek a kis pácienseimmel beszélgetni, megismerni őket, naprakészen megtárgyalni az aktuális meséket vagy épp tinédzser kori problémákat, és hiszem, hogy együtt le tudunk számolni a „félelmetes fogorvossal” a Manó Dentalban.

táborinóra

Dr. Tábori Nóra

Fogszabályozó szakorvos, gyermekfogszakorvos

A Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán végeztem. Évtizedek óta dolgozom a szakmában, kezdetben gyermek- és felnőtt fogászatot is folytattam. Később, a gyermekfogászati praxisban eltöltött évek során egyre több olyan esettel találkoztam, melyek orthodonciailag is kezelésre szorultak, így praktikusnak tartottam a gyermekfogászat mellett a fogszabályozó szakvizsgát is letenni, amelyet szintén a Semmelweis Egyetem képzésein szereztem meg. Mára a pácienseim túlnyomó többsége fogszabályozós. Büszke vagyok arra, hogy ezt a szép és kreatív szakmát űzhetem.

sebestyénnikolett

Dr. Sebestyén Nikolett

Gyermekfogorvos, fogszabályozó rezidens

Fogorvosi diplomámat a Semmelweis Egyetemen szereztem. Gyermekkoromban valószínűleg jóízűen nevettem volna, ha azt mondja valaki, hogy felnőttként egy fogászati rendelő lesz az a hely, ahol otthonosan mozgok és élvezem, hogy ott lehetek. És most, évekkel később mégis alig várom, hogy egyaránt gyermekek és felnőttek arcára egészséges és szép mosolyt csaljak. Szeretem látni, hogy a gyermekek számára kíváncsiságuknak köszönhetően milyen könnyű érthetővé, izgalmassá és élvezetessé tenni a különböző kezeléseket. Találkozásaink során a barátságos hangulat kialakítása segít abban, hogy a kezelés gyorsan és pozitív élménnyel záruljon kisebbek és nagyobbak számára egyaránt. Egy kezdetben félénkebb gyermek számára is természetes, komfortos tevékenységgé válhat a fogorvoshoz járás, így a maradófogak egészségét is megalapozhatjuk. Szeretném, ha a hozzánk ellátogató gyermekek felnőve félelemmentesen és rendszeresen látogathatnák fogorvosukat a gyermekkori élmények hatására. A picik fogainak ellátása mellett foglalkozom felnőtt páciensek konzerváló fogászati és protetikai ellátásával is.

petyeráknauzika

Dr. Petyerák Nauzika

Gyermekfogorvos

Fogorvosi pályaválasztásomat egy gyerekkori élményem indította el. Kiskoromban féltem a fogorvosi szűrővizsgálatoktól, azonban viszonylag korán kiderült, hogy fogszabályozóra van szükségem. A fogszabályzást ellátó rendelőben viszont olyan barátságos légkör fogadott, hogy hamar elmúlt minden félelmem, és megkedveltem a kezeléseket. Ekkor döntöttem el, hogy én is fogorvos leszek. Diplomámat a Semmelweis Egyetemen szereztem. Tanulmányaim során érdeklődésem középpontjába a gyerekfogászat került. Gyerekkoromban sokszor féltem a fogorvosi rendelőben, az ottani zajok, eszközök, készülékek szorongatóak tudnak lenni egy kisgyerek számára. Éppen ezért, munkám során fontosnak tartom, hogy mindent megmutassak, elmagyarázzak a kicsiknek, hogy ők is lássák, megértsék, miért van szükség a beavatkozásra. Így sokkal felszabadultabban és velük együttműködve tudom elkezdeni a kezelést. Az első fogászati élmény mindig meghatározó a gyerekek életében, ezért kiemelt hangsúlyt fektetek az első találkozásra és a bizalom elnyerésére. Az így kialakított pozitív rendelői tapasztalatok segítenek abban, hogy meghozzam a kisManók kedvét az otthoni fogmosáshoz is, és minél korábban kialakuljon a tudatos szájápolás fontossága.

jakabgerle

Dr. Jakab Gerle

Gyermekfogszakorvos

Fogorvosi diplomámat a Semmelweis Egyetemen szereztem, majd ugyanazon évben felvételt nyertem az egyetem Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézetébe, ahol gyermekfogászat szakirányon vagyok rezidens. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy az ott töltött idő alatt gyermekfogászat és általános fogászat terén is sok tapasztalatot szerezhetek. Három kisebb testvér mellett felnőve már gimnazista koromtól kezdett körvonalazódni, hogy felnőttként gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Örömmel dolgozom kisebbekkel és nagyobbakkal egyaránt. Szeretem látni, ahogy a kezdeti bizonytalanság vagy félelem után bátran ülnek be a fogorvosi székbe, ezért sok türelemmel és beszélgetéssel, valamint az elsőre ijesztőnek tűnő dolgok elmagyarázásával, megmutatásával igyekszem a kis páciensek bizalmát elnyerni. Célom a barátságos légkör kialakítása mellett a precíz munka és a szakmai tapasztalatokban való folyamatos fejlődés.

naárírisz

Dr. Naár Írisz Barbara

Gyermekfogorvos

A Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karán szereztem diplomámat. Minden tudásommal azon dolgozom, hogy pácienseim a legjobb ellátást kapják, melynek alapját az igényes, precíz, evidence-based fogorvoslásban és az eredményes fogorvos-beteg kommunikációban látom. Pályám kezdetén pácienseim túlnyomórészt felnőttek voltak, de idővel – megtisztelve bizalmukkal – elhozták gyermekeiket, unokáikat is. Nagy örömömre szolgál, hogy ezek a szülők, nagyszülők a gyermekek ovistársai- , iskolatársai szüleinek is elmondták jó tapasztalataikat, így egyre bővült gyermek pácienseim száma is. Meglátásom szerint a kedvesség, a türelem és az empátia minden korosztályban elősegíti az együttműködést és a félelemmentes légkört. Számomra fontos az a törekvés, hogy már gyermekkorban megismertessük, természetes igénnyé tegyük a helyes fogápolást, a félévenkénti félelemmentes fogorvos látogatást és a fogak ellenőriztetését. Célom, hogy az ijesztő és sírós kezelés helyett vidám és mosolygós program legyen a fogorvoshoz járás kicsiknek és kicsit nagyobbaknak egyaránt.
czirklzsófia

Dr. Czirkl Zsófia

Gyermekfogszakorvos

Fogorvosi diplomámat a Semmelweis Egyetemen szereztem 2019-ben, majd szakorvosképzésemet szintén a Semmelweis Egyetemen, a Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézetében kezdtem meg gyermekfogászat szakirányon. Részt veszek továbbá a sajátos nevelési igényű gyermekek fogászati szakellátásában is, egyrészt a Pető Intézetben, valamint a Bethesda Gyermekkórházban. Pácienseimnek igyekszem mindig személyre szabottan, a lehető legmegfelelőbb ellátást nyújtani. Ezen kívül nagyon fontosnak tartom az egészségnevelést, a megfelelő szájápolás kialakítását. Számomra az nyújtja a legnagyobb örömöt, ha sikerül a gyermekekben a fogászattal kapcsolatos szorongást feloldani, és így közösen tudunk dolgozni a szép és egészséges fogakért.
beinschróthréka

Dr. Beinschróth Réka

Gyermekfogorvos

Fogorvosi diplomámat a Semmelweis Egyetemen szereztem. Kiskoromban éveken át jártam fogszabályozásra, ahol a kezelések minden alkalommal nagyon barátságos és vidám légkörben zajlottak, amit egyből megszerettem. Így, amikor elérkezett a pályaválasztás ideje, nem is volt kérdés, hogy milyen irányba induljak tovább. Már az egyetemi évek során magával ragadott a gyermekfogászat világa, mindig csodálva figyeltem a gyerekek őszinte kíváncsiságát és bátorságát egy-egy kezelés alatt. Később, a munkám folyamán sok felnőtt páciensem mesélt korábbi, kellemetlen gyermekkori fogászati tapasztalatáról és emiatt kialakult szorongásáról. Ezért számomra kiemelten fontossá vált, hogy a kis páciensek kezelése pozitív élményként záruljon, hogy később, felnőttként is félelem nélkül látogathassák fogorvosukat. Ennek érdekében, a kezelések alatt, mindig igyekszem azt a vidám légkört kialakítani, amit gyermekként én is megtapasztalhattam.
marczinóra

Dr. Marczi Nóra

Gyermekfogorvos

Fogorvosi diplomámat a Semmelweis Egyetemen szereztem, utána pedig a Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézetben kezdtem el dolgozni, mint gyermekfogorvos rezidens. Azt mindig is tudtam, hogy fogorvos szeretnék lenni, azonban először fel sem merült bennem, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Az egyetemi éveim alatt körvonalazódott, hogy velük azonban egészen más a fogászat és ez a szakirány áll hozzám a legközelebb. Nagyon fontosnak tartom a prevenciót és a gyermekekkel való közös odafigyelést a szájüregi egészségükre. Mindig nagyon jó élmény látni, hogy egy-egy félős kisgyermek először remegve jön be a rendelőbe, pár alkalom után pedig már úgy, mint akinek ez a kedvenc helye. Igyekszem mindig mindent megmutatni, elmagyarázni, hogy ne érje őket váratlanul egy-egy beavatkozás. Hiszen a hatékony kezeléshez elengedhetetlen, hogy jól együtt tudjunk működni a kisManókkal, így megteremtve a megfelelő, barátságos légkört. Elengedhetetlennek tartom a szakmai tudásban való folyamatos fejlődést, és célom, hogy a kis páciensekből később egészségtudatos felnőttek legyenek. Hiszem, hogy lehet vidám a fogászat, valamint lehet egy mesevilág és egy jó élmény akár a legkisebbek számára is.
Manó Dental

csapatunk

molnáralbertalexandra

Molnár-Albert Alexandra

fogászati asszisztens, dentálhigiénikus

Közel 10 éve dolgozom fogászaton, mint fogászati asszisztens és dentálhigiénikus. Mindig is szerettem volna gyerekekkel foglalkozni. Nagyon örültem, hogy csatlakozhattam egy ilyen fantasztikus csapathoz, mint a Manó Dental. Mindig arra törekszem, hogy a kis páciensek felszabadultan, félelem nélkül távozzanak a kezelésről. Mosolygós, vidám természetemmel próbálom oldani a kis Manók feszültségét. Ebben bőven van tapasztalatom is, hiszen nekem is van két kis gyermekem, szabadidőmet velük töltöm, ami teljesen feltölt.

gáncsedina

Gáncs Edina

fogászati asszisztens, dentálhigiénikus

Asszisztensi és dentálhigiénikusi képesítésemet 18 éve szereztem. Azóta ebben a szakmámban dolgozom, melyet nagy örömmel, odaadással végzek. Eddig főként felnőtt fogászati rendelőkben asszisztáltam és motiváltam a pácienseket a jó szájhigiéné fontosságára és kialakítására. Az idő múlásával egyre jobban a gyerekek felé húzott a szívem amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy mára már egy óvodai dajka végzettséggel is rendelkezem. Nagy örömömre szolgál, hogy ebben a rendelőben segíthetek a kis Manóknak félelmeik leküzdésében és eredményes kezelésükben.
IMG_0918

Csaba Bernadett

fogászati asszisztens

 

Több, mint 3 éve kezdtem el fogászaton dolgozni recepciósként, végül megtetszett a közeg és elvégeztem az asszisztensi képzést. Azóta rájöttem, nem is dönthettem volna jobban. Mindig is a gyermekfogászat vonzott leginkább, örülök hogy rátaláltam a Manó Dentalra. Pozitív, mosolygós és vidám természetemmel mindent megteszek, hogy az itt töltött idő élmény legyen a gyerekek számára. Szabadidőmben szeretek a családommal és barátaimmal lenni, illetve utazni, és minél több közös élményt szerezni.

jóniivett

Jóni Ivett

front office munkatárs

Valójában mindig is ebben a munkakörben dolgoztam, nagyon szerettem eleinte szállodákban recepciózni. Rendkívül felelősségteljes munkakör, hiszen a hozzánk érkező kis pácienseknek, és szüleiknek én vagyok az első benyomásuk a rendelőről. Éppen ezért mindent megteszek, hogy a mindig mosolygós személyiségemmel már az első pillanattól fogva megteremtsem a pozitív légkört. Szabadidőmben imádok főzni, sütögetni, valamint a barátaimmal lógni. Emellett szeretek nyelveket tanulni, angolul és spanyolul tökéletesen beszélek.

petruspanni

Petrus Panni

front office munkatárs

Én már abba születtem bele, hogy édesanyám fogászaton dolgozik, így ez egy teljesen természetes légkörnek mondható számomra. Imádom a tiszta, steril rendelő illatát, és azt a sürgés-forgást amit az egész csapat végez annak érdekében, hogy minden gördülékenyen menjen. Nagyon boldog vagyok, hogy immár felnőttként én is segíthetem ennek a fantasztikus gyermekfogászatnak a mindennapjait. Gyerekkoromban volt fogszabályozóm, amit nagyon szerettem hordani, mert menőnek éreztem magam tőle, illetve a végeredmény is fantasztikus lett. Családunkban van két pici gyermek, akikkel rendszeresen együtt játszom. Nagyon élvezek minden velük töltött közös pillanatot. A gyerekek szeretete nálunk családi hagyomány, így nem meglepő, hogy amikor lehetőségem nyílt, hogy itt dolgozhatok, nem volt kérdés számomra, hogy itt a helyem. A gyerekek mellett az állatokat is nagyon szeretem, két Chow-chow és két törpenyuszi is vár otthon minden nap.
motyovszkinóra

Motyovszki Nóra

front office munkatárs

Az ezred forduló környékén közel másfél évtizedig voltam légiutaskísérő a Malévnál. Ez idő alatt lehetőségem adódott New Yorktól Bangkokig számtalan helyen megfordulni. Amellett, hogy világot láttam, olyan tapasztalatokra tettem szert, melyeket tökéletesen tudok kamatoztatni a Manó Dentalban is. Hiszen ahogy a repülés során az utasok, úgy a hozzánk érkező gyermekek szorongását is segíteni tudok leküzdeni. Mindig óriási boldogsággal tölt el, amikor a félősebb gyerekek egy kezelés után mosolyogva, a bátorság oklevelet szorongatva jelennek meg nálam a recepciós pultnál. Két tündéri kislány édesanyjaként könnyen megtalálom a hangot a gyerekekkel. Szabadidőmben szeretek utazni, futni, és a kutyánkat, Ninát sétáltatni.

Jelentkezz be!